Plato's Atlantis

https://www.youtube.com/watch?v=TrrJaa1-ysk

https://www.youtube.com/watch?v=XQjMmBIebIE

♥

" A szerelem megsemmisíti az észt. Az agy és a szív olyan, mint a homokóra két edénye: amikor az egyik megtelik, a másik kiürül. "

szia

"Talán nem is létezhet öröm ezen a bolygón anélkül,

hogy vele egyenlő mértékű fájdalom ne szülessen

a kiegyensúlyozásához egy ismeretlen mérlegen."

Jól éreztem, rosszul döntöttem. Hogy miért? Mert elcsábultam. Ez nem is lenne baj, csak túl hamar.

De ma ugyanúgy érzem azt a bizonytalanságot, valami nem stimmel.

2,5 év lassan... Vagy inkább mondjam 4-nek? Vegyünk csak 2 évet. 2 év és még mindig bizalmatlanság. Nem tudom Ő hogy érez, de én így. Bizalom nélküli szerelem már pedig nincs.

"Hogyan csinálják ezt az emberek -

félretenni minden félelmüket,

és feltétel nélkül bízni valakiben,

minden tökéletlenségük és félelmük ellenére?"

Mit tehetnék még? Én próbálkozom, bízni akarok és hinni, de jóformán nem is ismerem... Előttem van egy kép Róla, amiről azt sem tudom valós-e. Furcsa érzés. Bennem van az, hogy mi van, ha minden, ami eddig volt, csak hamis képzelgéses sora? Azt sem tudom mit kéne éreznem most. Dühöt, haragot, csalódottságot? Vagy boldogságot? Boldog lennék, ha tudnám, valóban igazam van. De ez csak az önbecsülésemet tenné boldoggá, nem a szívemet...

Sok minden cikázik most a fejemben. Dolgok, emlékek, emlékképek, amikről nem is tudom, hogy megtörténtek-e, vagy ezt is mind csak álmodtam volna?

Értelmetlennek tűnik, de visszagondolva, más szemszögből nézve, minden másnak tűnik, mint akkor. A jóban is meglátom az árny-oldalt. De vajon jól látom? Vagy csak a lelki szemem rendetlenkedik?

Mindenesetre érdekes. Lehetetlen. Minden ami eddig volt, csak képzeltem? De az érzés nem hazudik! Nem hazudhat... Létezik ilyen? Hogy becsapnak az érzéseim, érzelmeim? Ha nem én lennék, és nem én tapasztalnám, talán azt mondanám: igen, van ilyen. De így... Felfoghatatlan.

Beletörődjek, hogy nem ismerhetem meg soha? Kibeszéljem magamból? De ezt úgysem érti senki. Egyik ember érzelmeit nem érezheti a másik... Hacsak... Na talán ezt nevezném én szerelemnek. Rosszabb ezt olvasni, és érezni, mint leírni.

El kell terelnem a gondolataimat. Sajnos most nem érzem úgy, hogy ez sikerülhet... Mi a baj velem? Örökké bizalmatlannak kell lennem? Ez az én sorsom? Ha igen, akkor csak ennyit mondok:

"Csak azért, mert... mert bizonyos fajta lapokat osztottak nekünk...

ez még nem jelenti azt, hogy nem dönthetünk úgy,

hogy fölébe kerekedünk a végzetünknek...

egy olyan végzetnek, amit egyikünk sem maga választott."

P.S.: Mindhárom idézet Stephenie Meyer regényeiből van. Valószínűleg további életem és blogolásaim során még sokszor segít megérteni dolgokat, eddig is sokat segített már... Kicsit sablon, de valahogy mégis így van.

Szép napot!

szia

Miért van az, hogy amikor minden áron ki akarunk tépni valakit a szívünkből, egyből eszünkbe jutnak a szép, kedves, kellemes, vicces, szerelmes.. emlékek?

Nehéz..

Még mindig nem tudom mit tegyek...

Újabb hiba lesz, már érzem.

Istenem, kérlek adj egy jelet!

szia

Unalmas, fárasztó dolgok jutnak csak eszembe, amikor arra gondolok, hogy mik is a gondolataim. Unalmasak, de nem nekem, neked. Számomra fontosak, nem elhanyagolhatóak.

Most mégis olyan, mintha minden szertefoszlana. Tanácstalan vagyok, semminek sem látok értelmét... Csak sírok, aztán nevetek, aztán sírok... Aztán megpróbálom elterelni a gondolataimat, erre legjobb általában valami film, vagy olvasnivaló. Aztán kis idő múlva megint csak azon kapom magam, előástam valami emléket a múltból, ami hiányzik, és ismételten könnyezek...

Nem mehet ez így tovább... Lépnem kell.

Menekülni? Vagy tovább tűrni?

Vagy csak egyszerűen csak eltűnni...

szép napot neked.