szia

"Talán nem is létezhet öröm ezen a bolygón anélkül,

hogy vele egyenlő mértékű fájdalom ne szülessen

a kiegyensúlyozásához egy ismeretlen mérlegen."

Jól éreztem, rosszul döntöttem. Hogy miért? Mert elcsábultam. Ez nem is lenne baj, csak túl hamar.

De ma ugyanúgy érzem azt a bizonytalanságot, valami nem stimmel.

2,5 év lassan... Vagy inkább mondjam 4-nek? Vegyünk csak 2 évet. 2 év és még mindig bizalmatlanság. Nem tudom Ő hogy érez, de én így. Bizalom nélküli szerelem már pedig nincs.

"Hogyan csinálják ezt az emberek -

félretenni minden félelmüket,

és feltétel nélkül bízni valakiben,

minden tökéletlenségük és félelmük ellenére?"

Mit tehetnék még? Én próbálkozom, bízni akarok és hinni, de jóformán nem is ismerem... Előttem van egy kép Róla, amiről azt sem tudom valós-e. Furcsa érzés. Bennem van az, hogy mi van, ha minden, ami eddig volt, csak hamis képzelgéses sora? Azt sem tudom mit kéne éreznem most. Dühöt, haragot, csalódottságot? Vagy boldogságot? Boldog lennék, ha tudnám, valóban igazam van. De ez csak az önbecsülésemet tenné boldoggá, nem a szívemet...

Sok minden cikázik most a fejemben. Dolgok, emlékek, emlékképek, amikről nem is tudom, hogy megtörténtek-e, vagy ezt is mind csak álmodtam volna?

Értelmetlennek tűnik, de visszagondolva, más szemszögből nézve, minden másnak tűnik, mint akkor. A jóban is meglátom az árny-oldalt. De vajon jól látom? Vagy csak a lelki szemem rendetlenkedik?

Mindenesetre érdekes. Lehetetlen. Minden ami eddig volt, csak képzeltem? De az érzés nem hazudik! Nem hazudhat... Létezik ilyen? Hogy becsapnak az érzéseim, érzelmeim? Ha nem én lennék, és nem én tapasztalnám, talán azt mondanám: igen, van ilyen. De így... Felfoghatatlan.

Beletörődjek, hogy nem ismerhetem meg soha? Kibeszéljem magamból? De ezt úgysem érti senki. Egyik ember érzelmeit nem érezheti a másik... Hacsak... Na talán ezt nevezném én szerelemnek. Rosszabb ezt olvasni, és érezni, mint leírni.

El kell terelnem a gondolataimat. Sajnos most nem érzem úgy, hogy ez sikerülhet... Mi a baj velem? Örökké bizalmatlannak kell lennem? Ez az én sorsom? Ha igen, akkor csak ennyit mondok:

"Csak azért, mert... mert bizonyos fajta lapokat osztottak nekünk...

ez még nem jelenti azt, hogy nem dönthetünk úgy,

hogy fölébe kerekedünk a végzetünknek...

egy olyan végzetnek, amit egyikünk sem maga választott."

P.S.: Mindhárom idézet Stephenie Meyer regényeiből van. Valószínűleg további életem és blogolásaim során még sokszor segít megérteni dolgokat, eddig is sokat segített már... Kicsit sablon, de valahogy mégis így van.

Szép napot!